A kíváncsiság visz engem előre
Beszélgetés Ugron Zsolna írónővel
Ugron Zsolna útközben érzi otthon magát, a legtöbb idejét az autóban tölti Magyarország és Erdély között. Mozgatórugója a történetmesélés, nemcsak a regényírásban, hanem mások megszólaltatásánál is, legyen szó riportról, műsorvezetésről: mesél és meséltet. Recepteskönyvből lett lányregény, újságíróból, pedig írónő.
– Az Úrilányok Erdélyben c. regénye előtt írt? Célja volt írónővé válni?
– Nem, újságíró voltam, híradónál dolgoztam, vagy TV-műsorokat szerkesztettem. Valójában sokat írtam, csak nem könyvet, és nem is készültem soha írónak. Az Úrilányok eredetileg szakácskönyvnek készült, anekdotákkal, történetekkel kiegészítve. Az élet azonban úgy alakult, hogy egy kiadó felvetette, írjak inkább gasztroregényt. A végére kicsit kikopott belőle a gasztro. Nem, nem készültem írónak, sőt, utána még évekig furcsának éreztem, ha írónak neveztek, mindig azt hittem, másról beszélnek. Talán az Erdélyi menyegző megjelenése után hittem el magamról, hogy író vagyok, és lehet, ez azért is van, mert ott éreztem azt, hogy az egy tisztességesen elvégzett munka volt.
– Hogyan fűzi a történeteket? Mi alapján kezd el egy témával foglalkozni?
– A novellák úgy születnek, hogy valamit érdekesnek találok. Van, hogy egy tárgyat, van, hogy egy élményt. Egy nénivel beszélgettem, abból lett a novelláskötetemben A tengerkék szoba. Arról beszélt, hogy az édesanyjának gyerekkorában a szobában volt négy Rembrandt. Ez elkezdett foglalkoztatni, és ebből nőtte ki magát a novella. A regényírás kicsit más, mert ott nagyon hosszú ideig össze vagy zárva a szereplőiddel. Ilyenkor az író együtt él a szereplőivel, és nem mindegy, kivel tölti ezt az időt, szóval, ezért az ember óvatosabb, vagy legalábbis én óvatosabb vagyok. Általában kiszámíthatatlan, mi kezdi el érdekelni az embert. Engem nagyon sokszor a karakterek érdekelnek előbb, vagy a sorsok, és abból születik meg a történet.
– Hogyan kutat a történelmi regényeihez?
– Most már ebben az online világban, elérek sok mindent az íróasztalomról, például olvastam Esterházy Miklós és Nyáry Krisztina levelezését digitalizált formában. Néha azért be kell mennem a levéltárba. Egyszer azt gondoltam, találtam egy levelet Báthory Annától, amit a történészek nem fedeztek fel, és gyakorlatilag a levéltárban rájuk rontottam reggel nyolckor, ki is kértem a levelet, ami lengyelül volt, mellette ceruzával magyarra fordítva. Nagyon megörültem neki, mert a regényben én megtanítottam Báthory Annát lengyelül, és azt gondoltam, mekkora zseni vagyok, hogy ezt is kitaláltam, hiszen tényleg tudott lengyelül. Amikor elolvastam a levelet, ami arról szólt, hogy a fia mikor ment egyetemre Lengyelországba, nem jött ki a matek. Rájöttem, hogy ez nem az én Báthory Annám, pedig akkor már nagyon kevés Báthory volt. Mint kiderült, a levélbeli Anna, az én Annám féltestvérének lengyel felesége, aki a férje miatt használta így a nevét. Nagyon csalódott voltam…, voltak ilyen élményeim is kutatás közben. Különben az egész kutatás lenyűgöz, és nagyon sok olyan történet van, ami később bekerült a regénybe.
– Van írói ars poeticája? Vannak témák, amik különösen foglalkoztatják?
– Ezt át kell gondolnom, ezt még sosem kérdezték tőlem. Azt hiszem, a kíváncsiság az, a miértek, a hogyanok, a mozgatórugók, mi hogyan történt, miért történt, azt hiszem, ez az, ami engem visz előre. De hogy milyen történetek érdekelnek, az teljesen esetleges. Olvasásban is mindenevő vagyok, mindent olvasok, a tündéres fantasytől, Agatha Christie-n és Rejtőn át, Philip K. Dick sci-fi-éig nagyjából mindent. Nagyon izgat már egy ideje, hogy egy fantasyt kellene írni, de azt hiszem, ez nem most lesz.
– Van különösebb oka, hogy női sorsokról ír?
– Én a mai napig sokkal jobban értem a nőket, mint a férfiakat, igazából ebben a korban illene a férfiakat is megérteni. Azt csak részben sikerült, nekem könnyebb női karaktereket írnom. Nyilván férfi karakterekkel is foglalkozom, hiszen szerepelnek a regényeimben. Azt hiszem, azért kezdtem el nőkkel foglalkozni, mert olyan igazságtalannak éreztem, hogy az egész történetmesélés, az egész narratíva, nagyon férfiközpontú, férfi szemszögből elbeszélő ipar. Amikor elkezdtem ezeket a regényeket írni, még inkább igaz volt ez, mint most. Akkoriban kezdtek el az angolszász irodalomban megjelenni a herstory központú regények, és én nagyon szerettem ezeket olvasni, de nem találtam ilyet magyarul. Így írtam magamnak egyet.
– Milyen regényeket ajánl a fiataloknak?
– Aki szereti a történelmi regényeket, mindenképp olvasson Hilary Mantelt. Azt gondolom, ő a legcsodálatosabb hangon ír. Nagyon szeretem a könyveit. Annyira mindenevő vagyok, hogy nagyon sokat tudnék még ajánlani. Houellebecq-től van az Egy sziget lehetősége című könyv, nagyon megrendítő regény. Valójában azt gondolom, most ott tartunk, jó, ha egyáltalán olvasnak a fiatalok. Úgyhogy én annak örülnék, ha könyvet fognának a kezükbe, ezt a saját kognitív képességeik megőrzése érdekében tegyék, mert aki nem olvas, vagy nem hallgat történeteket, nem használja a képzelőerejét, elkopik az absztrakt gondolkodása. Ez nem azért baj, mert nem lesz elég gazdag a fantáziája, hanem nem lesz képes absztrakt gondolkodásra. Ez nem humán műveltségi kérdés, hanem az agy képessége arra, hogy különböző pályákon tudjon működni. Ennek az edzésére az egyik legjobb mód az olvasás, úgyhogy azt üzenem: olvassanak!
Nádudvary Gílvád, Világ- és összehasonlító irodalom – Angol nyelv és irodalom szak, II. év
