Szombatra a Csíkszeredai Könyvvásár már-már irodalmi fesztivállá nőtte ki magát: a Szöcskedombon rengeteg gyerek zsibongott, míg a vásártér színültig telt látogatókkal, folyamatosan zajlottak az érdekesebbnél érdekesebb előadások a színpadon és a Fodor Sándor teremben, írók dedikáltak a hosszú sorokban álló olvasóknak, könyvekkel megrakott szatyrokkal, teli kézzel nézelődtek, beszélgettek a régi és új ismerősök.
Színes programkínálat a könyvvásár színpadán
Berg Judittal szombat délelőtt is találkozhattak ifjú olvasói, kiket ezúttal nem a pedagógusok, hanem szüleik, családtagjaik kísértek el a könyvvásárra. Gyerekek és felnőttek egyöntetű izgatottsággal várták a neves írónő közönségtalálkozóját, ahol Kányádi Szilárd színművész tartotta szóval Berg Juditot. Az eddigi könyvbemutatókkal szemben most Berg Juditról, mint családanyáról, íróról és nőről volt szó, hiszen ez a beszélgetés engedett igazán mély betekintést abba, hogy mikor és hogyan ír Judit, mi inspirálja, milyen további szövegeket tervez, milyen a kapcsolata a gyerekeivel, hogyan tekint az alkotásra és saját köteteire. A kötetlen beszélgetésből azt is megtudhattuk, hogy Berg Judit a minap már a csíkszeredai parkban is írt, vagy éppen, hogy minden sorozatát más illusztrálja, s mennyire fontos, hogy a közös munka során jól megértsék egymást, eredményesen tudjanak együttműködni. Búcsúzóul az írónő újra kihangsúlyozta, az olvasás általi tanulás és önmagunk, meglátásaink felvállalása a legfontosabb az írói léthez vezető döcögős, ám mindennél izgalmasabb úton.
Mi köti össze a fizikát az irodalommal? Semmi! – gondolnánk, de a Csíkszeredai Könyvvásár színpadán éppenséggel összeért a kettő Somfai Anna személyében, illetve a Barátság-háló sorozat lapjain. A szerző ugyan fizikusként már nem tevékenykedik, elmondása szerint az életének azt a jelentős szakaszát lezárta, ám tudása és gondolkodásmódja hűen tükrözi megismerés iránti vágyát és a kutatás iránti elhivatottságát. Ifjúsági regényei eleve fantáziavilágban játszódnak, azonban ezeket bővön átszövik az elméleti fizikából kölcsönzött elemek, amelyeket nem propagálni akart, egyszerűen ezeket a koncepciókat ismeri leginkább, ezek alakítják gondolkodását – pontosított a szerző. Lovász Andrea kérdései nyomán Somfai Anna kitért a könyvekben működő fiktív barátsághálóra is, melyet a informatikai modellek alapján vizsgált interperszonális kapcsolatrendszeri hálózatok ihlettek. Ezeket a megtartó hálókat szövögetik a fiktív lények, melyek így segítik és őrzik az emberek barátai kapcsolatait. Somfai könyvei elmondása szerint nem válaszokat adnak a gyerekeknek, hanem felkeltik az amúgy is bennük rejlő kíváncsiságot, segítenek a megfelelő és érdekes kérdések megfogalmazásában, a válaszok kutatásában.
A Magellán sarka 2014-ben megnyerte az Év verseskötete díjat Bukarestben, s most Király Zoltán fordítása nyomán magyar nyelven is kézbe vehetik az olvasók a kötetet. Octavian Soviany verseskötetének bemutatásán Lövétei Lázár László szerkesztő kérdezte a fordítót a Csíkszeredai Könyvvásár színpadán. A kötet versei kulturális utalásokkal gazdagon fűszerezett pszeudo-útleírások, de egyben nosztalgikus séták is a művészet és az irodalom múltjában. A brassói román szerző munkásságáról, alkotásairól és életéről beszélgetve sok érdekességet tudhattak meg a hallgatók, majd verseivel is megismerkedhettek, Király Zoltán ízelítő gyanánt fel is olvasott a Soviany-kötetből.
Régi ismerősként tért Csíkszeredába vissza László Noémi egy újabb gyönyörű verseskötettel, ám a gyerekek által is sokat olvasott költőnő ezúttal egy felnőtteknek szóló kiadvánnyal érkezett. A Lector Kiadó gondozásában megjelent Pulzusról Zsidó Ferenc beszélgetett a szerzővel és a kötet illusztrátorával, Orosz Annabellával. Retrospektív munka az írás, a versek mindig az emlékezés útján születnek, soha nem azért tesz valamit, hogy azt majd megírhassa, így a kötet verseiben is olyan városok elevenednek meg, ahová valamilyen szálak, emberek, közösségek, történetek fűzik – szögezte le László Noémi. Az illusztrátor kitért a kötet nyújtotta új feladatra, hiszen a gyermekirodalom terén szerzett minden eddigi tapasztalatát félretéve a felnőtteknek szóló versekkel tudásának gyökeréhez, a ceruzarajzokhoz nyúlt vissza. Zsidó Ferenc célravezető kérdései nyomán szó esett az egyes versciklusokról, a városi létforma és az örök mozgásban levés kérdéseiről, a versek által megformált életútról, az erős prózai jellegről, minek kapcsán László Noémi meg is jegyezte, ambivalensek ezek a versek, s úgy érzi, költői vénája kiapadóban van, így talán valami új következhet számára munkássága terén.
Láng Zsolt a szó szoros értelmében friss kötettel érkezett a könyvvásár színpadára, hisz Az emberek meséje alig pár napja jött ki a nyomdából – jegyezte meg Juhász Anna, az író beszélgetőtársa. Zsolt leszögezte, nem fogja elmesélni, miről szól a könyv, erre való a szerkesztő által olyan jól megírt fülszöveg, azonban azt megosztotta a hallgatósággal, milyen valós események ihlették meg a történet megalkotásában. Korai, még a Bolyai előtti ötlete volt ez a könyv, azonban megírása végül váratott magára. Juhász Anna kiemelte a regény kapcsán az új esély ébredését, a születés képeinek mélységét, a fák közelségének fontosságát, majd hosszasabban kitértek arra, milyen mélységekben is van körbejárva a méhészet témája, amit nem csupán a megalkotott képek, de tudatos, előzetes kutatási munka alapoz meg. Látens idő az, amikor csak nézed, de nem történik semmi, viszont ezalatt érlelődik, és egyszer csak meglesz az eredmény – fejtette ki Láng Zsolt, aki így gondol a regényírásra is, ezt szereti benne, amikor egyszer csak megérnek a dolgok, megváltoznak, kialakulnak.
Délutánra igazi forgataggá változott a vásártér, mostanra vált csak igazán irodalmi fesztivállá a Csíkszeredai Könyvvásár. A kicsik ellepték a Szöcskedombot, míg az érdeklődő felnőttek megtöltötték a színpad előtti nézőteret. Idén sem maradtak ínyencségek nélkül a kulináris élmények terén a csíkiak, s bár ételkóstolóra nem került sor, bizonyára mindenki megéhezett Nyáry Krisztián Így ettek ők kötetbemutatója során. A szerző Márton Evelinnel boncolgatta a kötet szerkesztési elveit, a belekerült magyar írók munkásságát, a kötetbe bekerült recepteket. Az irodalmi művekben az ételek, az evés, illetve az étkezések, mint közösségi események soha nem csupán önmagukban állnak, nem pusztán gasztronómiai megjelenítések, hanem mindig valamilyen többletjelentéssel bírnak, valamit elárulnak a világról, valamit hozzátesznek a történethez – tisztázta Nyáry. A beszélgetés során kitértek a magyar kultúrtörténet gasztronómiai vonalának vetületeire, a fennmaradt forrásokra, hogy mikortól és mely társadalmi rétegek étkezési szokásairól vannak információink. A jelenlévők nem csupán a könyvvel ismerkedhettek meg, de sok érdekességet is megtudhattak a magyarság étkezési szokásairól.
A Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében beszélgetett Juhász Anna Demeter Szilárddal rendhagyó hazaszótáráról (A valahol szabadsága), illetve Lövétei Lázár Lászlóval verseskötetéről (Zákeus fügefája) a színpadon. A moderátor jól irányzott kérdései az íróra és a költőre összpontosítottak, az otthonról és az otthon levés tapasztalatairól kérdezte őket. Lövétei szerint térben több rétegét is meg lehet állapítani annak, amit otthonnak nevezünk, de mindenképp egy jobb helyről van szó a világban. Azzal kapcsolatban, ki mit hozott otthonról, Demeter egy Tamási idézetet vezetett be az otthontalan emberről, majd kifejtette, hogy az otthonon folyton dolgozni, formálni kell, nem csak megörököljük, fent is kell tartanunk. Lövétei szerint konkrétan a minden az, amit magunkkal hozunk otthonról. A beszélgetés során nagy hangsúlyba került az otthontalanok számára nyújtott segítség, az irodalmon keresztüli otthonteremtés, az otthon levés tapasztalatának megformálása, majd a szerzők fel is olvastak könyveikből.
Izgatott közönség gyülekezett Fábián Janka író-olvasó találkozójára, ahol Juhász Anna beszélgetett a méltán neves írónővel. Kezdetben mesélt arról, miért nagymamája nevét használja írói álnévként, hogyan állít emléket neki, majd olvasói visszajelzésekről beszélt, s kiemelte, bármilyen műfajban is alkosson, mekkora felelősség van az írók vállán, hiszen sosem tudhatják, kire, milyen hatást gyakorolnak. Nagyon empatikusan látja és láttatja az embert, mindig lehet tanulni a könyveiből, s úgy kezeli a fikciót, hogy közben a történelmi hűség és hitelesség is nagyon erős marad minden művében – emelte ki Juhász Anna. Fábián Janka megosztotta a közönséggel karrierjének kezdeti lépéseit, hogy mennyire nem bíztak a kiadók a szövegeiben, egyáltalán a műfajban, hiszen akkor még az elsők közt volt ezen a területen. Végsősoron megjegyezte, mostani sikerét az olvasóinak köszönheti, hiszen már kezdetben bizalmat szavaztak neki, bíztatták és támogatják az elindulástól egészen a mai napig.
Cicák és egyéb állatok a Szöcskedombon
Az apró látogatók vásári birodalmában Cipelő cicák címmel tartott foglalkozást délelőtt 10 órától Veress-Vaszi Enikő mesepedagógus. A Berg Judit meséiből életre kelt cicák történetét meg is hallgathatták a kicsik, majd együtt is játszhattak velük. Somfai Annával készíthettek barátságkristályt a gyerekek az írónő közönségtalálkozóját követően. A kreatív kézműves foglalkozás során a kicsik megismerkedhettek a Barátsághálóval, s akinek jól sikerült a kristálya, még talán az állatokkal is beszélni tudott annak a segítségével.
A Mesélő kezek gyermekfoglalkozáson Veress-Vaszi Enikő, Csiszer Kinga és Gál Kinga gyógypedagógusok vezetésével állatbábokat készítettek a kicsik, de még bábos állatmese-felolvasáson is részt vehettek a legkíváncsibbak. Egészen estig hemzsegtek a gyerekek a Szöcskedombon az egymást követő játékos foglalkozásokon, míg a felnőttek a jobbnál jobb előadásokon vettek részt a két helyszín valamelyikén.
Döntés kérdése, hogy olvasó akarsz-e lenni!
Sokaknak nem kellett már bemutatni Szabados Ágnest, a Libertine Kiadó és könyvesbolt alapító tulajdonosát, akit Szász Hargita látott vendégül a könyvvásár színpadán az Így lesz időd olvasni! című beszélgetős esten. Döntés kérdése, hogy olvasó akarsz-e lenni! – fogalmazta meg az est tételmondatát Szabados Ágnes, majd hosszasan kitért az olvasás digitális szórakoztatási eszközökkel szembeni jobb hatásaira, a figyelemzavar elkerülésére, a könyvek és az olvasás emberek, közösségek életében betöltött fontos szerepére. Elmesélte az érdeklődő jelenlévőknek, hogyan került erre a pályára, beszélt a kiadó és a bolt megnyitásának viszontagságairól, a mára közel százezres közösség kiépítéséről, a közösségi médián keresztüli kommunikációról. Végszóként kiemelte rajtunk múlik csupán, mindig kell hogy legyen időnk az olvasásra.
Tartalmas délután a Fodor Sándor teremben
Eredetileg lányának, Zsolnának szánta, végül a nagyközönség is a forgathatja dr. Antalka Ágota pszichológus, pszichopedagógus és prózaíró Úton önmagadhoz című füveskönyvét, melynek bemutatója nyitotta a Fodor Sándor teremben a szombati napot. Füveskönyv, mely lehetőséget ad nekünk saját magunk megtalálására, olyan kérdésekkel, amelyek csodákat művelnek a lélekkel, miközben a válaszok mélységeken és magasságokon át vezetnek – hangzott el a beszélgetésen, amelyen a szerzővel Király István kiadóvezető beszélgetett. Türelemmel és sok belső munkával kell használni a könyvet, amely 52 hétre mutat utat, minden tematika után adva egy feladatsort az olvasónak. Többször elfogyasztható könyv – mondta a szerző, hiszen folyamatosan változunk, azaz arra amire ma megvannak a válaszaink, valószínűleg életünk egy más szakaszában más válaszaink lesznek, mert az élet, ami körülvesz bennünket, átír dolgokat.
Baráti beszélgetés alakult ki az előadók és a hallgatóság között a Franz Hodjak válogatott verseit tartalmazó Lélegzetvételek című kötet bemutatóján. Szenkovics Enikő, a kötet fordítója értekezett Szántai Jánossal a műfordítás mibenlétéről, Hodjakról, a német nyelv gyakorlati használatáról, a műfordításhoz szükséges írói, alkotói érzékről. Szenkovics elmesélte, hogy kezdett műfordítással foglalkozni még egyetemi tanulmányai alatt, hogyan bíztatták és segítették pályatársai, illetve hogyan került kapcsolatba nem csak Franz Hodjak költészetével, de még a költővel is. Személyes megismerkedésükről, németországi vendégeskedésről mesélt, arról, hogy milyen ember Hodjak, s így ismertette meg, hozta közel őt a jelenlévőkhöz is. A kötetbe foglalt verseket maga Szenkovics válogatta szubjektív olvasmányélményei nyomán, s ezekből felolvasva tárták Szántaival az érdeklődők elé Hodjak költői világát, viszonyát a mintegy mentőövként funkcionáló nyelvvel. A kötetbemutató nem csupán a kiadványt ismertette meg, de a műfordító valamelyest mintha Franz Hodjak gondolatait is tolmácsolta volna, jelenlévővé tette a költőt.
Miklóssi Szabó István legújabb regénye került bemutatásra egy közvetlen beszélgetés keretei között Muszka Sándorral a Mentor Könyvek Kiadó jóvoltából. A Holdanya unokája pontosan annyira egy misztikus énregény és genézisregény, amennyire azt Miklóssi olvasói megszokhatták. Elmondása szerint nem is tud meglenni mítoszteremtés nélkül, számára az írás elsősorban szórakoztatás, világteremtés, és csak másodsorban valamilyen üzenet megfogalmazása. Bemutatta a regényhez is felhasznált, vagy éppen abban is megjelenő régi szerelmesleveleket, beszélt azok kultúrájáról, majd saját meghatározó olvasmányélményeiről is. Muszka jegyezte meg, hogy az író olyan érzékenységgel és alapossággal nyúl egyes helyzetekhez vagy helyszínekhez, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy maga is ne élt volna át hasonlót – gondolt is a regényben leírt diliházra. Regényében a főszereplő érzékenységére igyekezett minél részletesebben és kiegyensúlyozottabban rámutatni, illetve egy olyan tagadás történetét megírni, ahol a vég tulajdonképpen valahogy saját magába fordul vissza, így folyamatosan átértelmeződik.
A csíkszeredai Székelyföld irodalmi és kulturális folyóirat tartott lapszámbemutatót Fürdőélet Erdélyben régen és ma címmel. A májusi tematikus lapszám a székelyföldi fürdőélet történetét, mai helyzetét és jövőbeli lehetőségeit tekinti át olyan szerzőket bevonva, akik a témakör valamely szűkebb részterületének a szakértői. a bemutatón a lapszámban is publikáló szerzők vettek részt: Incze Réka, Horváth Alpár, Katona Csaba, Jánosi Csaba, Nagy Benedek és Magyarosi Sándor. A fürdőkultúra megismertetését célzó lapszám bemutatóján olyan témákról beszélgettek, mint az elmúlt évszázad történelmi változásainak a hatása a fürdőkultúrára és az üdülőhelyekre, a belföldi és külföldi turizmus alakulásának mutatói a koronavírust megelőző, alatti és utáni időkben, valamint a különböző pályázatok, beruházások szerepe a fürdő- és üdülőhelyek életében, fenntarthatóságában. A témakört alaposan körbejáró multidiszciplináris lapszám fontos kérdéseibe és megállapításaiba tekinthettek be az érdeklődők a rendkívül felkészült és kiterjedt szaktudással rendelkező szerzők bemutató beszélgetése révén.
Juhász Anna az est utolsó programpontján Kemény Istvánt és Horváth Florenciát látta vendégül a Fodor Sándor teremben egy izgalmas, generációkon átívelő témakör kapcsán. A Generáció tanulsága címmel ellátott irodalmi beszélgetés a különböző alkotó generációk kapcsolódási pontjait hivatott alaposabban körbejárni, az egymástól tanulás lehetőségeitől, a tanácsokon, példaképeken, mentorálásokon keresztül a közös forrásokig való visszanyúlásig. Mindkét szerző beszámolt arról, hogyan kerültek irodalmi berkekbe, milyen oktatásban, neveltetésben részesültek, hogy találkoztak az irodalommal, milyen segítséget vagy támogatást kaptak, hogyan alakult eddigi pályájuk. Kiderült a különböző időkben és lehetőségek közepette, hogy lehet pályát kezdeni, miből lehet meríteni, kire vagy mire lehet támaszkodni. A tartalmas beszélgetés bizonyára minden résztvevő számára tartogatott némi újdonságot, érdekességet, s legfőképp tanulságot.
„Mámor vagyok”
Szirtes Edina Mókussal tartott közösen zenés irodalmi estet Juhász Anna a szombati nap zárásaként. A színpadon olyan neves magyar költők és alkotásaik elevenedtek meg, mint József Attila vagy éppen Pilinszky János. Az Erkel Ferenc-díjas énekes, hegedűművész és zeneszerző Mókus játéka nyomán hihetetlen erő járta át az Erőss Zsolt Arénát. Volt, aki megkönnyezte, volt, aki csak némán hallgatta, de a közönség soraiban ülve, mindezt együtt átélve mind úgy érezhettük, hogy hihetetlen érzelmek áradata zúdul egyszerre ránk. Az irodalmi beszélgetésben a költők életútján és legmélyebb költeményein túl szó esett még az irodalmi művek és a zene elválaszthatatlan kötelékeiről, vágyról, indulatról, erős érzelmekről, melyeket az irodalmi műveket alkotók, olvasók és megélők tapasztalhatnak meg. Mókus kiemelte a csend fontosságát is, hiszen csend nélkül a szavak, a hangok mit sem érnek, nem tölthetők meg jelentéssel. Az irodalom él és érez, nem pusztán könyvekben lakozik, hanem az emberekben, s ha nem éljük meg szívünkből, akkor csak papírra vetett szavak maradnak – zárta az estet az énekes.
Biró Mónika-Anita
D. Balázs Ildikó














