Visky András – illegalisták Juhász Annával

„Az emberi lélek csak szabad lehet”

Visky András Illegalisták című új regényéről beszélget Juhász Anna irodalmár a szerzővel

Pénteken este hat órától Visky András új regényéről, az Illegalistákról beszélget a szerző Juhász Anna irodalmárral a Színpadon. A bemutatót a közönség tömött sorokban, székeken, babzsákokon, de a kiadók standjaitól átfülelve is nagy érdeklődéssel követi. 

A moderátor bevezetőjében elmondja, hogy négyoldalnyi jegyzete alapján nagyjából éjfélig tart majd a beszélgetés – legalábbis ez lenne az ideális. Idő híján azonban inkább gyorsan rá is tér az első kérdéskörre: az Illegalisták és a szerző előző, Kitelepítés című művének viszonyára. A két könyv szorosan összefügg: a Kitelepítés “anyatörténet”, amely Visky gyermekkorát idézi egy kisfiú hangján, az új regény pedig a családtól távol, a szamosújvári börtönbe deportált apa nézőpontját jeleníti meg ugyanabban az időben. Az Illegalisták tehát “úgy másik regény, hogy nem másik regény” – foglalják össze. 

A szerző az apák történetének nevezi, ugyanis rengeteg, az ő apja viszontagságaihoz hasonló férfisors villan fel benne. Szerinte a mű lényegében “szamosújvár ezeregyéjszakája”. 

Ezt követően az alkotói munka folyamata merül fel kérdésként. A könyv megírása rendkívül intenzív két évet igényelt – kevéssel a megjelenés után kórházba is került, meséli a szerző. Nem kell sajnálni, de jól esik azért – teszi hozzá mosolyogva.
A legnagyobb kihívás a Kitelepítés esetében a nyelv megtalálása volt, itt pedig pont az ellentéte. “Minden regénynél újra kell tanulni az írást” – mondja Visky. Rá kellett szoknia rövid mondatokra, kitenni a pontot, vesszőt, új nyelvi attitűdöt kellett alkalmaznia. Afféle technikai kérdés, házi feladat ez egy író számára. Úgy véli, a megfelelő nyelv, forma megtalálása a legfontosabb írói feladvány. Az elbeszélői hang dönti el a könyv sorsát.

Kitérnek a regény történelmi, dokumentarista keretére is. Visky bevallottan saját élményekből, családja és hozzá közel állók történeteiből építkezik. Kutatómunka előzi meg a regény írását: titkosszolgálati iratokat olvas, ellátogat azokba a börtönökbe, amelyekben az apja és a többi szereplő megfordult. A valóság és fikció tehát elválaszthatatlanná válnak egymástól, minden egyszerre értelmezhető ‘szó szerint’ és szimbolikusan. Apja történeteit beleigazítja a műbe, ezáltal azok többletjelentést nyernek.

A történetiség és az időérzékelés, a jelen és a múlt kettős és mégis összecsengő tapasztalatának viszonyát veti fel a moderátor. A mesélés, a visszatekintés és a pillanatnyiság egymást váltják a regényben. A fogva tartott, megkínzott szereplők számára nagyon nagy téttel bírnak a történetek: az életet jelentik. Egymást hallgatva képesek kitartani, erejüket és hitüket ezekből merítik. 

Így válnak képessé arra, hogy megőrizzék emberségüket a nyomorúságos körülmények között is. Juhász Anna úgy fogalmaz, “a rabruhás szereplők nem a pusztulás felé menetelnek, inkább a jelenben való szabadságkeresést képviselik.” A jelenvalóság válik kulcsszóvá. A börtönben nem időben, térben létezik az ember. 

“Mintha tágasabb lenne a mellkasuk, könnyebben kapnának levegőt ezek a bezártságot elszenvedő emberek” – mondja a szerző. Önmagukhoz, saját hitükhöz, Istenükhöz való hűségük teszi őket ilyen tisztává, de nem filozófiai magaslatokban, hanem a valóság hétköznapjainak talaján maradva. E magukhoz való hűség és a történetek által megélik a belső szabadságot a fogság terében is.  Hiszen “az emberi lélek csak szabad lehet.” 

Mit jelent a boldogság a könyvben? – veti fel a kérdést a moderátor a beszélgetés végéhez közeledve. 

“Nagyon nehéz szó a boldogság” – feleli a szerző. A műben megjelenített börtönből szabaduló férfiak mindig őszinte boldogságot éltek meg, mikor találkoztak. Nem lehet igazán szavakba önteni. De létező dolog mégis, és ezek a találkozások bizonyítják. 

“Boldogok akkor vagyunk, – foglalja össze, – mikor belépünk a saját életünkbe.” 

A bemutató egy rövid részlet felolvasásával zárul, majd a moderátor megköszöni a beszélgetést a szerzőnek és a figyelmet a közönségnek. A nézőtér hosszú és hangos tapssal búcsúztatja őket. Az elhangzottak mély, hiteles őszintesége, Visky András megható, vallomásos anekdotái apjáról és rabtársairól mindannyiunk számára maradandó élmény. 

Kassay Anna, Világ- és összehasonlító irodalom – Angol nyelv és irodalom szak, II. év