Szebeni Zsuzsanna színháztörténész Kolozsváron született, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozófia szakán végzett. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult, majd a budapesti Kommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakon diplomázott. Közel húsz éven át volt az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense. Ez idő alatt több mint 15 vándortárlat anyagának kutatásában, kiállításában vállalt szerepet, ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás. Számos írást és színháztörténeti kötetet publikált. Mindig izgalmas témákhoz nyúlt, legyen szó a Trianon utáni újrakezdés polihisztorairól, a feledés szélén álló színésznőkről, vértanúk özvegyeiről vagy éppen a női lovasok viselettörténetéről. 2017-től kulturális diplomata, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője.
2015-ben kutató munkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Nevét ez a rangos elismerés is összeköti a köztudatban a Bánffy Miklóséval. Amióta 2010-ben a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet rendezésében megnyitották első Bánffy-kiállítását, s amióta a sokoldalú és oly sok téren maradandót alkotó író–művész–politikus pályáját szemléltető kiállítások sora bejárta nem csak Magyarország és Erdély városait, hanem érdeklődő közönséget vonzott Hágától és Rabattól Bukarestig és Kisinyovig is.
A 2022. novemberében megjelent és azóta számos anyaországi és erdélyi helyszínen bemutatott A maga természete szerint és szabadon című, Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életútját felelevenítő dokumentumfilm óta pedig „Carola – szakértőként” is számon tartják.
„Lassan már 20 éve kutatom Bánffy Miklós életművét, ami azt is jelenti, hogy folyamatosan az újdonságokat, a felfedezéseket keresem, az olyan tényanyagokat, melyeket korábban soha senki nem publikált. Amikor 2010-ben létrehoztam a Bánffy Miklós-életműkiállítását hét újkeletű kutatási eredmény bemutatását tűztem ki célul. A történelmiesemény-számba menő kiállítás megnyitását Szőcs Géza vállalta. A megnyitón egy érdekes párbeszéd alakult ki közöttünk, melynek fényében rá kellett jönnöm, hogy mennyi megválaszolatlan kérdés van Szilvássy Carola életművével, ami arra indított, hogy feltárjam ezeket a fehér foltokat” – válaszolta a papageno.hu-nak adott interjújában arra a kérdésre, hogy mikor figyelt fel először az erdélyi arisztokrata, Bánffy Miklós múzsájára.
A Csíkszeredai Könyvvásár közönsége a Petőfi Kulturális Ügynökség Bánffy 150 című beszélgetésén találkozhat Szebeni Zsuzsanna színháztörténésszel, Bonczidai Évával és Bodolai balázzsal színművésszel.