Dubb László

„Nevem Dubb László, nem ma, 1947-ben születtem Nagyváradon, ma is kedvenc városom. Igen, augusztusban leszek 76 éves, mi több, augusztus 23-án (s ezt csupa kisbetűkkel). Voltam mérnök, egyetemi tanár, most meg a Marosvásárhelyi Hitközség elnöke. De ami sok, az sok… unokám, Róbert, megkérdezte ezelőtt hat évvel, mit jelent ez a kor: öreg vagyok, vagy nem, még hány évig játszunk. Nehéz kérdés, nemde…?! Erről írok, hátha el fogja olvasni írásaimat. Rajzolok, hobbim a karikatúra… a szöveg nélküli.  Magyarul beszéltünk a szülői házban, románul írok, ezután Spielmann Misi barátom lefordítja magyarra. Botrányos, ugye? Ezért a grafikáimban nincs szöveg. Spórolok. Hogy miről írok? Hát azért vagyok itt, hogy válaszoljak erre a kérdésre.”

Dubb László Majdnem csodák című novelláskötete válaszkeresés. Olyan kérdésekre, ami ma már (sajnos) sok embert nem érdekel. A válaszkísérletek ennek ellenére jókedvre derítik azokat, akik szeretik az enyhén groteszk hangulatú – szórakoztató-fantasztikus – rövid prózát, amely különben igen kockázatos vállalkozás manapság. A feltett kérdésből kiderül a szerző érdeklődése egy letűnőben lévő, de a többi nemzetiségek létéhez szorosan kapcsolódó világ – az erdélyi zsidó közösség élete – iránt. Az egykor menedékként szolgáló közösségek felbomlottak, megszűntek, nélkülük a szülőföldön maradt álmodozók válasza egyénivé lett, ahogyan az természetes is, mint ahogyan a szerző válaszához kapcsolódó humor is az.

A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó jóvoltából egy közös könyvbemutatón ismerkedhet meg a csíkszeredai közönség Dubb Lászlóval  és Káli Istvánnal csütörtök délután a könyvvásár színpadán. A Novellárium című bemutatón a szerzők köteteiről beszélgetve terítékre kerül majd a mai erdélyi próza is.