Borsodi L. László

Borsodi L. László költő, irodalomtörténész, kritikus és tanár 1976-ban született, Csíkszeredában. A Márton Áron Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, szülővárosában. Majd a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karának magyar-angol szakán államvizsgázott. Azóta szülővárosában, egykori iskolájában tanít magyar nyelv és irodalom szakos tanárként. 

Verseit közölték a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Látó, a Magyar Napló, a Székelyföld, a Várad és a Vasárnap lapokban, valamint az Erdélyi Szép Szó (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda) című antológiában. Tanulmányai, recenziói a Forrásban, a Székelyföldben és a Tiszatájban láttak napvilágot. Eddig megjelent verseskötetei: Átmenetek, Viszonylatok, Ellenpontok, Félemelet, Feljegyzések a földről, Parton, Utolér szembejön, Balázsolás, Szétszórt némaság. 

A Csíkszeredai Könyvvásáron részt vesz a Pro Print Kiadó antológiájának, az Erdélyi Szép Szó 2023-as kiadásának a bemutatóján olyan az antológiában is szereplő szerzőkkel együtt, mint Demeter Arnold, Ferencz Imre, Kristó Tibor, Molnár Vilmos, Szondy Adorján György, Vermesser Levente, illetve Lövétei Lázár László, a kötet szerkesztője.