Hrutka Róbert

Hrutka Róbert zenész, zeneszerző és producer, számos szakmai díj és elismerés birtokosa. Már nagyon fiatalon biztossá vált számára, hogy a zenélés az, ami igazán boldoggá teszi. Azóta már több mint 200 nagylemez elkészítésében vállalt szerepet, számos fesztiválon és rendezvényen vett részt, több neves hazai és külföldi előadóval dolgozott együtt. Reklám- és filmzeneszerzésben is tevékeny, nemzetközi vállalatok és ismert márkák reklémanyagának „zenefelelőse”, neves mozifilmek és sorozatok zenei rendezője. 

Első önálló albuma 2009-ben jelent meg Szabadság-vírus címmel, majd ezt követte 2011-ben a Hét nap után. Legújabb, Hontalan című szólólemeze 2019-ben jelent meg. A zenész számára a színész világ sem ismeretlen, számos színművésszel vett részt közös alkotói munkában, közös lemezek, produkciók létrehozásában.

Udvaros Dorottyával közös albumáról így mesél a színművésznő: “Azonnal megéreztem, milyen sokoldalú és érzékeny művész, és rögtön meg is kértem, hogy ha van kedve, írjon egy dalt az önálló estemre. Ebből végül három dal lett Bereményi Géza szövegeivel, aminek nagyon örültem, és szép lassan jött a többi is, nagyon könnyen. Voltak köztük líraiak, pörgősebbek, és elkezdtünk gondolkodni, miként álljon össze egy lemezanyag. Így született meg a Majdnem valaki.”

Hrutka Róbert  és Udvaros Dorottya a Majdnem valaki című zenés estjükből hoznak számos dalt a különleges péntek esti programra, melyen a vendégeket Juhász Anna kérdezi irodalmi kötődésükről, személyes történeteikben előtérbe kerül az olvasás, a zenealkotás és a dalok megszületése – mindez személyes aspektusból.