László Noémi: Feketeleves – Könyvbemutató

Rofusz Kinga illusztrációs kiállításának megnyitója

Péntek délelőtt újra a gyerekeké a főszerep. László Noémi Feketeleves című, Rofusz Kinga által illusztrált verseskötetét mutatják be a színpadon a szerző, akivel Ágoston Szász Katalin, a kötet szerkesztője beszélget. 

A bemutató kezdete előtt Túros Eszter művészettörténész nyitja meg az illusztrátor munkáiból összeállított kiállítást.  Rofusz Kinga ugyan nem tud személyesen jelen lenni, de rajzai méltóképp képviselik őt. Munkáinak jellemzésében megjelenik a színtársítások határozottsága, a felületek érzékletes anyagszerűsége, álom és valóság rétegeinek érzékeny kapcsolódásai, az öröm és a szomorúság párhuzamos jelenvalósága, illetve az, hogy a rajzok milyen finoman kapcsolódnak a versekhez együtt hozva létre egy nagyon szép és értékes könyvtárgyat.

A Feketeleves bemutatóján kiderül a kötet újrakiadásának története. A 2010-ben megjelent kötetet eredetileg Keszeg Ágnes illusztrálta, kinek életteli, színes rajzai nagyobb mértékben a lányokat célozták, holott a versek hordoztak fiús, de akár kamaszos hangokat is. Tíz év elteltével Rofusz Kinga rajzaival illusztrálva újra kiadásra került a kötet, mibe az elmúlt évtized terméséből újabb versek is bekerültek, persze a kötet eredeti szövegeinek világához illeszkedve. A mostanra felnőttesebb hatásúvá vált könyvből egyfajta gyermeki dac szólal meg. Ágoston Szász Katalin kérdésére válaszolva megtudjuk, főleg gyermekeket érintő kérdések merülnek fel a kötet verseiben, de ezek mind megtörténtek vagy megtörténhettek a mostani felnőttek valamikori gyermekkorában is. A verseket egy gyermek írja arról, hogy milyen a szülőkkel élni vagy éppen ezt az állapotot túlélni. 

László Noémi beszél a versekhez és versmondáshoz fűződő viszonyáról, elgondolásairól. Elmondja, hogy szerinte a versmondás lényege abban áll, hogy valami teljesen természeteset valósítsunk meg, és erre a természetességre ébresszük rá a hallgatóságot is. Verseinek erősségét ebben a természetességben látja, hisz szövegei trükköznek a versszerűséggel, a szöveg észrevétlenül alakul verssé, finoman domborodik csak ki a szöveg ritmusa, a gondolati ív, illetve mindaz, amitől versnek érezhetjük a szöveget. A visszajelzések alapján is a gyerekek találkozása ezekkel a versekkel rendre szerencsésen alakul: a szövegeket előadva is hitelesen nyilatkozhatnak meg, illetve képesek felszabadultan kibontakozni a versek, a szavalás révén.

A bemutatón követően az érdeklődők találkozhatnak László Noémivel, aki dedikál is a Gutenberg Kiadó standjánál, Rofusz Kinga rajzainak tárlata pedig a vásár ideje alatt megtekinthető marad a színpad előtti nézőtérnél.

Biró Mónika-Anita

„Molyka, mesélj!” alkotói pályázat

A Csíki Székely Múzeum és Csíkszereda Városháza tematikus alkotói pályázatot hirdet kisiskolás diákok és osztályközösségek számára. A díjazott alkotásokból és a pályamunkákból készült válogatás 2025.

tovább